…megfeledkezve mindenről egy pillanatra, földes kezével megtörölte a homlokát. Az izzadság és ez a különös belső melegség amelyik mindig elfogta ha a szomszéd ráköszönt, sárrá áztatta az apró göröngyöket. Nem értette először miért húzza elő zsebkendőjét az öreg, ám amikor ajtó csapódás hallatszott a ház felől, hirtelen kámforrá vált a férfi.
Szerette volna zsörtölődő menyének azt mondani, majd elpakol ő, és majd a ruháit is kimossa… de a dühtől és érzéketlenségtől szikrázó szemek némaságba taszították. Fejét leszegte és megszeppenten, nehogy még jobban megalázzák besomfordált a házba. Élete legrosszabb döntése volt, mikor megengedte hogy fia és a menye ideköltözzenek. Hirtelen rászakadt özvegysége miatt nem tudott reálisan dönteni, nem tudott előrelátni. Abban bízott hamarosan unokák nevetésétől visszhangzik a ház, gyermeki kacaj tölti be a kert megdermedt levegőjét. De mindez sajnos elmaradt. A sok kezeléstől hatalmasra elhízott menye, valahol a reménytelen küzdelem során teljesen elridegült tőle. Mivel saját gyermeke nem lett, az anyósát kezelte kiskorúként. Fiára nem számíthatott. Megérezte bizonyos jelekből, meglátta, hogy fia a hosszantartó szomorúság után titokban kivirágzott. Szemében csillogást fedezett fel anyai szíve örömmel telt meg, mégha tudta fia boldogsága titkos és reménytelen. Az ő kedves gyermeke soha nem hagyta volna el megtört asszonyát, inkább eltitkolt viszonyt folytatott.De legalább boldognak tűnt.
Sajnos miközben így elmélázott, a mosdóból egy kicsit a falra csapódott a víz. Megrezzent mint az eb, amelyik már előre érzi a büntetését.
Szomorúan visszahúzódott kicsiny szobájába. Ráncos kezeit az ölében nyugtatta miközben ágyán ülve kitekintett az ablakon. Kizárta a távoli tompa és durva szavakat. Várt.
A vacsoráról nem hiányolta senki. Nem tűnt fel, amikor hálóköntösben kiosont az éjszakába. A kert egészen más oldalát mutatta így éjjel. Titokzatos árnyak táncoltak a holdfényben, furcsa neszek töltötték be a teret. De egyáltalán nem volt félelmetes. Az asszony élvezte ahogy hosszú majdnem hófehér hajába belekapott a szél, hálóruháját is meglobogtatta. Remegő kezekkel tapogatta ki a kiskaput amit sikerült zajtalanul kinyitnia. És akkor átlépett az Ő kertjébe.
-Kedvesem.
Csak ennyit mondott a férfi. Kézen fogta őt és a virágzó gyümölcsfák illatától nehéz levegőben odavezette a szépen megterített asztalhoz. Bort töltött és sikerült az ózsdi gramofont elindítania. Csak csipegettek és mosolyogtak.
-Táncolni szeretnék… - szólalt meg az asszony.
-Természetesen hölgyem!
Annyira boldognak és könnyűnek érezte magát. Sőt inkább fiatal lánynak… szinte beleszédült a keringőbe. Maga sem tudta a bortól vagy érzései kavargásától, de már úgy érezte magát mintha repülne. Olyan hosszú idő után kifakadt belőle a csilingelő kacagás…hisz mindig vissza kellett fognia magát. Csak forgott a biztonságot nyújtó karok között, úgy érezte soha nem fárad el… csak táncoltak és táncoltak.
Másnap reggel találtak rá. Élettelen arca mosolygott.
-Buta öregasszony, megint kiszökött.
Fia tétován nézett keresztül a kőfalon, melletük egy elhagyatott üres telek árválkodott.”Édesanyám…mit kerestél itt kinn a hidegben?” Valahogy azonban furcsa módon anyja szokatlanul szép arca megnyugtatta.
A következő tavasszal már mások laktak a házban. Csak halvány információik voltak az előző lakókról akik elváltak egy haláleset miatt. Bár a kert és a ház is gyönyörű és kitűnő állapotban volt, sokszor beleborzongtak mikor a tavaszi szél recsegő dallamokat hozott magával a távolból.
Megnézve 265 alkalommal 107 látogatók