Cassiopeia : Egy pillanat a Nyárból

Nyár volt.A strandon szerencsére nem volt tömeg, nem szereti mindenki a Tisza szőke vizét, ahogy iszapszemcséivel a bőrt símogatja.

A férfi egy ismerős alakra lett figyelmes, aki törölközővel a hátán, lábait maga mellé húzva egy magazint olvasott.Mosolyogva elé guggolt és élvezte a pillanatot ahogy a nő arca meglepettből átváltozott szélesen mosolygóvá.

Mennyi ideje is?Több mint tíz éve, hogy nem találkoztak.Már akkor is ilyen volt az arca, olyan gyorsan tudott változni, mint ahogyan a felhők átváltoztatják az ég mintázatát.Sohasem sikerült elkendőznie semmit…Azon az utolsó napon is emlékezett csalódott tekintetére.Tudta a lány az utolsó pillanatig abban reménykedett, hogy lemondja a külföldi munkalehetőséget.Mivel közölte, Ő sohasem lesz hajlandó elhagyni a szülőföldet, egyértelmű volt a végkimenetel…a fájdalmas szakítás.

Most a megilletődéstől nem is tudtak megszólalni.Hirtelen a múltból felevenedtek a közös pillanatok.Egy vízcseppet figyelt a férfi, hogy ne lehessen rajta észrevenni a megrázkódtatást, amit érzelmei felkavarása okozott.A vízcsepp végiggördült a nő karján…talán már nem volt olyan bársonyos mint évekkel ezelőtt, de az illatát hirtelen ott érezte az orrában.Muszály volt félrepillantania, mert annyira zavart volt a másik fél, önkéntelenül összehúzta magán a törölközőt, pedig csodás meleg volt a nap.

“Hogy vagy?” nyögte ki végülis az asszony.Hisz az a régi elhatározás annyira kemény volt…minden kapcsolatot megszakítottak.Elárulva érezte magát akkor, és annyira dühös volt, csak úgy tudta elviselni, ha teljesen törölte az életéből a megtörténteket.
“Köszönöm megvagyok…és te?Mi van veled?” szerette volna megkérdezni, boldog vagy?De csak hallgatott.Vidám gyermekkacagás töltötte be hirtelen a levegőt, két lurkó ugrott hátulról az édesanyja nyakába.Szőke fürtös kisfiú és kislány…napbarnítottan mosolyuk az édesanyjuké…
“Mindjárt hozza Apa a fagyit neked is…csak beszélget egy kicsit a munkatársával.”

Ez a szó Apa, mint hideg zuhany, kijózanította egy pillanat alatt a férfit.Felegyenessedett, és búcsút inteni készült…
“Várj!Ismerd meg a férjem…”"Inkább majd máskor.Eszembe jutott, hogy kések egy találkozóról.Csak néhány napra jöttem haza.”"Rendben.Remélem máskor is összefutunk és talán többet tudunk beszélgetni.”"Remélem én is”Magában tudta, már hiba volt idejönni erre a néhány percre is, mert meglátott egy sóvár csillogást a nő szemében.Hiba volt…fájdalmas hiba.
Még halotta ahogy a gyerekek kérdezték anyjukat:”Ki volt ez a bácsi?”"Anya egy régi kedves ismerőse.” persze a gyerekek már nem figyelték meg a választ, mert a gyerekek már csak ilyenek…viháncolva szaladgátak a törölközők között.Nevetésüktől csilingelt a levegő.

A visszaköszönő érzelmek pedig elpárologtak a napsütésben.Már a következő pillanatra koncentrált az Élet.A Tisza medrében pedig tovább keveredett az iszap a homokkal, mint egy véget nem érő folyamat, amely soha nem szakadhat meg.

 Megnézve 242  alkalommal 86 látogatók