A gyermekkor csodás dolog, de kellenek bele puha meleg, szőrös vagy tollas barátok is. Mióta világ a világ, így gondolják a gyerekek. Sajnos Bíbor és Botond életét szigorú rend határozta meg. Szinte minden alkalommal egy kutyust kértek ajándékként, de a szülők már nem tudtak teret engedni újabb családtagoknak.
Bíbor a szombatot nagyszüleinél töltötte.Szeretett ott lenni, de most kedvetlen volt. A bátyja nem jött vele, mert osztálykiránduláson vett részt.Hiába volt mókás a tyúkokat figyelni ahogy felcsipegették az eléjük dobott kukoricát, vagy a malacok vísításától befogni a fülét ahogy Tati a moslékott öntötte eléjük…még Mami meggyes pitéje sem ízlett annyira mint máskor. Botonddal rötyögve egymásra szokták fújni a porcukrot, hogy az orrukban is érezzék a vanilia illatot…az öreg kutyaól is üresen állt, már tavaly óta.
Csak kedvetlenül felnézett az égre, vajon mikor jön már érte Apa, de a hatalmas habos babos felhők nem mondtak semmi hasznosat. Miközben az öreg lócán ült himbázlódzó lábakkal, hirtelen arra lett figyelmes, hogy egy rózsaszínű madár szállt le a veranda elé.Hosszú kecses nyakát büszkén tartotta, fejét pedig leszegte…
“De, hiszen ez egy flamingó!”ujjongott a kislány! Hatalmas szemekkel figyelte, hogyan ér földet még néhány csodás teremtmény.
-Jó napot kislány! Elfáradtunk az utazástól. Megpihenhetnénk itt veled?
Bíbor mosolyogva kínálta körbe a madarakat, akik elégedetten szemlélődtek, vizet keresve. Sajnos a meggyes pite nem éppen volt a legmegfelelőbb számukra, de az elhagyatott kacsaúsztatót vidáman vették a birtokukba.
Bíbor furcsa zajra fülelt fel…kezéből a kisvödör kiesett a meglepetéstől. Egy hatalmas elefánt masírozott be a hátsó udvarra. Akkora volt, még a napot is kitakarta.
-Szia Csöppség! Már messziről éreztem nagyanyád csemekukoricái illatát. Megkóstolhatnám őket?
Bíbor válaszolni sem tudott, mert újabb vendég érkezett. Az elefánt persze nem zavartatta magát, indult is a kiskert irányába. Bíbor nem győzött szaladgálni, mert egyszer csak elkezdtek özönleni az állatok. Váratlanul kenguruk ugráltak elő. Mellette a földön feketepárduc nyalogatta a bundáját, kicsit távolabb zebrák kergetőztek. Fürge kis majmocskák kapaszkodtak fel a borostyánon a háztetőre, de vissza kellett fordulniuk, mert a pávák és papagájok elfoglalták a helyet. Kecses gazellák kezdték lelegelni Mami muskátliját…a lányka a zsivajtól már nem hallotta saját hangját…
-Jó napot kislány! Elfáradtunk az utazástól. Megpihenhetnénk itt veled?
Bíbor mosolyogva kínálta körbe a madarakat, akik elégedetten szemlélődtek, vizet keresve. Sajnos a meggyes pite nem éppen volt a legmegfelelőbb számukra, de az elhagyatott kacsaúsztatót vidáman vették a birtokukba.
Bíbor furcsa zajra fülelt fel…kezéből a kisvödör kiesett a meglepetéstől. Egy hatalmas elefánt masírozott be a hátsó udvarra. Akkora volt, még a napot is kitakarta.
-Szia Csöppség! Már messziről éreztem nagyanyád csemekukoricái illatát. Megkóstolhatnám őket?
Bíbor válaszolni sem tudott, mert újabb vendég érkezett. Az elefánt persze nem zavartatta magát, indult is a kiskert irányába. Bíbor nem győzött szaladgálni, mert egyszer csak elkezdtek özönleni az állatok. Váratlanul kenguruk ugráltak elő. Mellette a földön feketepárduc nyalogatta a bundáját, kicsit távolabb zebrák kergetőztek. Fürge kis majmocskák kapaszkodtak fel a borostyánon a háztetőre, de vissza kellett fordulniuk, mert a pávák és papagájok elfoglalták a helyet. Kecses gazellák kezdték lelegelni Mami muskátliját…a lányka a zsivajtól már nem hallotta saját hangját…
Hirtelen csend lett. Az állatok elhallgattak és utat engedtek maguk között a fővendégnek. Az Oroszlán megállt a kislány előtt.
-Ugye tudod ki vagyok én? Az állatok királya. Mivel olyan kedves voltál velünk elhatároztam, hogy ezentúl veled fogunk élni. Te gondoskodj rólunk!
-Nagymami!!!-sírta el magát Bíbor. Szerencsére már Apa is odaért, és magához ölelte a furcsa szendergésből felriadó kislányt. Percekig szipogott, szemeivel az állatokat kereste, de csak egy veréb fürdött a porban. Száját lebiggyesztve vette tudomásul, álom volt az egész.
Hazafelé az autóban Apához fordult:
-Apa, ha nagy leszek azt hiszem állatkertben fogok dolgozni. De…most egy darabig még nem kérem azt a kiskutyát!
Apa csak mosolygott. Közben arra gondolt, vajon mikor lesz a legalkalmasabb pillanat, hogy megmondja a gyerekeknek, nemsokára kistestvérük születik.
Megnézve 239 alkalommal 89 látogatók